Régi a történet, de éppen a jelenben is folyik hasonló terápia a rendelésemen. A kettő között eltelt több mint 20 év, a lényeg azonban azonos. Bár a latin mondás szerint tempora mutantur, et nos mutamur in illis – vagyis az idők változnak, és mi bennük változunk – van, ami marad szinte változatlanul. Azt hiszem, a kényszerbetegségek meglehetősen időt állóak. A pszichózisok témaköreiben az idők során vannak változások, pl. a téveszmekörökben megjelennek az adott kultúrában felbukkant újabb jelenségek, mint pl. UFO-k. A kényszerekben ez kevésbé tűnik igaznak.
Ahogy a Kényszerek főoldalán olvasható, a azok alapvetően két csoportra oszthatók: kényszergondolatok (kényszerítő gondolatok néven is ismert) és kényszercselekvések. Ebben a történetben egy kényszerítő gondolattól szenvedő fiatalemberről lesz szó.
Gábor szönyű gondolattól szenvedett: ölje meg a párját – volt az elhessegethetetlen gondolata szinte folyton. Nagyon félt, hogy akarata ellenére egyszer megteszi. Ennek elkerülése érdekében dugdosta maga elől a konyhai szúró-, vágóeszközöket, és más, károkozásra alkalmas szerszámokat. Ő ugyanis szereti a párját, és semmiképpen nem lenne képes ártani neki. Akkor mi ez a folyamatos gondolat, zakatolás a fejében? Megőrült volna? De hiszen teljesen rendben ellátja a munkáját, éli a hétköznapokat, találkozik a barátaival: senki nem jelzett vissza semmi problémát, nem jelezték, hogy aggódnának érte, mert furcsán viselkedik, pedig vannak orvosok is a barátai között: ők biztosan figyelmeztetnék. Akkor hát mégsem őrült. Akkor mi van?
A cikkből kiderül, hogyan tudott Gábor ettől a szörnyű gondolattól megszabadulni, és mi is okozta tulajdonképpen. De leginkább: ki is tulajdonképpen Gábor, aki csak úgy tudta egy időben folytatni az életét, hogy elvágta a gyökereit.