Egy több részből álló írás első fejezetét olvassa, tisztelt Olvasó!
Munkám során többször találkoztam a külföldre költözés okozta problémákkal, csapdákkal. Ezeket néhány család sikerrel megoldja, néhány nem. A magam részéről hasznosnak gondolom a kudarcokat is: sokat lehet tanulni belőlük. Legalább annyit, mint a sikerekből. Bár esetenként nagyon drága a tandíj.

A következő írásokban egy-egy tipizált család történetét ismertetem meg Önnel! Nem egy-egy konkrét terápia tapasztalatain, hanem több élettörténet közös vonásain alapulnak, de a való életből származnak.

Az elsőt talán a címben említett mottóval jellemezhetném: legyünk együtt boldogtalanok!

 

Ilona és János története, akik 30-as éveik elején - közepén járnak, lassan évtizedes házassággal a hátuk mögött vállalkoztak a külföldre költözésre. Elsősorban anyagi megfontolásokból.

Házasságuk eddig jól működött, szerették egymást, és türelemmel voltak egymás iránt. Külföldön azonban új helyzet állt elő, amihez nem sikerült alkalmazkodni. Ez az akadály legyűrte az ő évtizedes, kipróbált kapcsolatukat is.

 

(2014.07.04.)

 E cikket az 1990-es években írtam. Ma is érdekes lehet, sőt: talán még inkább az. A generációk kapcsolata, egymáshoz való viszonya azóta is az akkor már tapasztalható úton halad. Vagy történt valami?

Érdekes ez abból a szempontból, hogy közben éltem Finnországban, most Berlinben: különböző kultúrákban élve láthatom a különbségeket. Érdekes volt számomra, ahogy Finnországban az idősebb korosztály pl. a számítástechnika terén mennyire otthon van, mennyire a mindennapok része a számítógép még a nyugdíjas korosztály egy viszonylag nagy részénél. Volt ügyfelem, aki 80 éves elmúlt, amikor megtanulta használni a gépet. Persze, ez csak egy szűk szelete a témának. Sajnos, mostanában nem találkoztam átfogóbb szociológiai felméréssel, kutatással a témában. Ön igen? Írja meg üzenetben!